Július elején megrendezésre került a Lidl Akadémia második tematikus napja, ahol közel 60 cégvezető, potenciális beszállító partner vett részt, továbbá meghívott szakemberek tartottak az iparági szereplők számára tájékoztató, informatív előadásokat. Az első alkalommal a húskészítményekkel foglalkozott a Lidl tematikus rendezvénye, ezúttal azonban a pékárukat és a sütőipari termékeket vették górcső alá.
A szakmai napon az Expedit Nodum szakemberei, Dr. Némedi Erzsébet és Dr. Kiss Attila is előadást tartottak. Dr. Némedi Erzsébet előadásában a funkcionális élelmiszerek trendjeire tért ki, hiszen nagy hangsúlyt kap ez a termék kategória a közeljövőben, ugyanis ezek azok a termékek, amelyek többek között a krónikus betegségek prevenciójában játszanak nagy szerepet. A funkcionális élelmiszerek azért is kerülhettek előtérbe egy pékárukkal és sütőipari termékekkel foglalkozó napon, mert ez az az ágazat, amely második helyen áll nemzetközi viszonylatban a funkcionális termékek piacán.
Az előrejelzések szerint a pékáruk globális piaca 2025-ig 3-5 százalék közötti mértékben nő majd, a leginkább kiszolgálva a kényelmi fogyasztói igényeket, így fontos, hogy ezek a termékek versenyképes minőségben, összetételben, a trendeknek megfelelően kerüljenek kifejlesztésre, majd piacra.
Dr. Kiss Attila a mentes termékek várható, 20-30%-os térnyerésére helyezte a hangsúlyt, felhívva a gyártók figyelmét arra, hogy bőven van még mozgástér ezen a piacon.
A többi előadásban az élelmiszerbiztonságról, a források bevonásának lehetőségeiről, pénzügyi tervezésről és faktoringról, valamint az élelmiszeripari ágazat helyzetéről hallhattak előadásokat a résztvevők. A nap zárásaként pedig megismerkedhettek a Lidl beszerzési struktúrájával is.
A szervezők arra is figyeltek, hogy az esemény interaktív legyen, az előadások után „rapid randi” szerűen lehetett az előadókkal röviden konzultálni és kérdéseket feltenni. Ezzel a lehetőséggel nagyon sok cég élt is. Mi azt láttuk, hogy a termékfejlesztés, innováció nagyon érdekli a magyar sütőipari szektort, látják a lehetőségeket, kis szakmai segítséggel világpiaci szereplők lehetünk hamarosan.
Köszönjük szépen a szervezőknek, a Lidl-nek, a Store Insidernek a meghívást!
Megosztás: