Szinte mindenki – akarva vagy akaratlanul – szembe találkozik olyan kijelentésekkel, jelölésekkel az élelmiszereken, mint: „Adalékanyagmentes, E-mentes, Tartósítószermentes, Mesterséges színezék mentes” stb.. Gyakran jut a legtöbb ember arra a következtetésre, hogy minden élelmiszerünkben már túl sok az E-szám, még a kenyérben is van, pedig az alap élelmiszer! Mi mást kellene még tartalmaznia liszt, víz, cukor, só, élesztő, olaj mellett? Bezzeg régen, nem raktak ennyi mesterséges anyagot az élelmiszerekbe…

De valóban ellenség lenne az E-szám? Mi a története, mi a célja igazából? Tényleg egészségtelen mind? Lehet-e egyáltalán E-szám mentesen étkezni? A következő sorokban megtalálhatják a választ e kérdésekre!

Az E-számok története egészen 1962-ig nyúlik vissza. Az Európai Közösség és Svájc ekkor vezette be az első közösségi adalékanyag-irányelvet, melynek célja az élelmiszerszínezékek – E számokkal történő –  egyértelmű azonosítása volt. E rendszert terjesztették ki fokozatosan valamennyi élelmiszer-adalékanyagra. A rendszer elsődleges célja nem más volt, mint a többnyelvű Uniós térségben a kémiai nevek fordítási hibáinak kiküszöbölése, vagyis egy egyszerű közös jelölési mód kialakítása. E jelölési mód egy nemzetközi termék esetében igencsak leegyszerűsíti mind a gyártók mind a forgalmazók dolgát, hiszen nem kell egy tucat-féle, -nyelvű címkét nyomtatniuk és ragasztaniuk az adott termékre. Tulajdonképpen a fogyasztók számára is egyszerűbbé hivatott tenni a vásárlást. Ráadásul a címkéken viszonylag kevés hely is van, így lássuk be: a számok lényegesen kevesebb helyet igényelnek, mint a hosszú kémiai elnevezések…

Csakhogy, ez a rendszer mondhatni visszafelé sült el, hiszen az átlag fogyasztó egy élelmiszer címkén az E-számok rengetegét meglátva inkább meghökken és megretten. Nem is igazán érti az összes szám jelentését, ráadásul úgy gondolja, hogy az adott termék „mű”, hiszen tele van adalékanyagokkal, tartósítószerekkel…így biztosan nem nevezhető egészségesnek. Biztosan így van?

Mi is az az adalékanyag? Tisztázzuk a fogalmát, pontos definícióját:

“Bármely olyan anyag, amelyet – tekintet nélkül arra, hogy van-e tápértéke vagy sem – élelmiszerként önmagában általában nem fogyasztanak és nem használnak élelmiszerek jellemző összetevőjeként, továbbá amelynek az élelmiszer gyártása, feldolgozása, elkészítése, kezelése, csomagolása, szállítása vagy tárolása során az élelmiszerhez technológiai célból történő szándékos hozzáadása azt eredményezi, vagy ésszerűen elvárhatóan azt eredményezheti, hogy önmaga vagy származékai közvetlenül vagy közvetve az élelmiszer összetevőjévé válnak.”

Csoportosításuk több szempont alapján is történhet:

  • Számozás szerint:
    • E 100-as csoport: Színezékek csoportja
    • E-200-as csoport: Tartósítószerek csoportja
    • E 300-as csoport: Antioxidánsok, savanyúságot szabályozók csoportja
    • E 400-as csoport: Sűrítőanyagok, stabilizátorok és emulgeálószerek csoportja
    • E 500-as csoport: Savanyúságot szabályzó anyagok és csomósodást gátló anyagok csoportja
    • E 600-as csoport: Ízfokozók csoportja
    • E 700-as csoport: Antibiotikumok csoportja (takarmányoknál használatos)
    • E 900-as csoport: több kisebb csoportot foglal magába, pl: viaszok, édesítőszerek
    • E 1000-től: Újfajta adalékanyagokat foglalja össze, melyek nem sorolhatók egyik szabványos osztályba sem
  • Eredet szerint: természetes, természetazonos vagy mesterséges adalékanyagok.
  • Technológiai funkció szerint: édesítőszerek, színezékek, tartósítószerek, antioxidánsok, hordozók, étkezési savak, savanyúságot szabályozó anyagok, csomósodást és lesülést gátló anyagok, habzásgátlók, tömegnövelők, emulgeálószerek, emulgeáló sók, szilárdítóanyagok, ízfokozók, habosító szerek, zselésítőanyagok, fényezőanyagok, nedvesítőszerek, módosított keményítők, csomagológázok, hajtógázok, térfogatnövelő szerek, kelátképző anyagok, stabilizátorok, sűrítőanyagok, lisztkezelő szerek.

Vajon tényleg Barát-E?

Az Uniós szabályozások – melyek világszerte szigorúnak számítanak – alapján minden adalékanyagot engedélyeztetni kell, mielőtt a gyártó felhasználja. Csak az engedélyezett élelmiszeradalék-anyagok kapnak E-számot.

Néhány példa arra, hogy miért is jók és pontosan mit is jelent alkalmazásuk a számunkra:

  • Az adalékanyagok definíciója szerint ezeket az anyagokat önmagukban nem fogyasztjuk. Bizonyos adalékanyagoknak ugyanakkor van tápértéke pl.: citromsavnak: 3 kcal/g.
  • Az élelmiszer-adalékanyagok használata olyan – gyártók és fogyasztók számára egyaránt – előnyös haszonnal jár, mint az élelmiszerek tetszetős megjelenése, szép színe, finom illata, megfelelő állaga, jó eltarthatósága, olcsó előállíthatósága. Például: a vaníliás joghurtot mindenki a szép sárga színével azonosítja, köti össze. Viszont egy igazi vaníliás joghurt inkább fehéres-halvány sárga színű lenne, kis fekete pöttyökkel…egy kis sárga színezék máris tetszetőssé, fogyasztói „igény” baráttá tudja varázsolni.
  • Technológiai célból szándékosan adják az élelmiszerekhez! Az adalékanyagok hozzáadásával gyakran megelőzhetőek a mikrobiális fertőzések pl.: E 250=nátrium-nitrát: Clostridium botolinum ellen. Továbbá a romlási folyamatok lassításával az élelmiszer eltarthatósági idejét növelik meg.
  • Az adalékanyagok között vitaminok és hasznos tápanyagok is találhatóak, pl.: E300=C vitamin, E306=tokoferol (E vitamin kémiai elnevezése).
  • A stabilizátorok gyakran természetes eredetűek pl.: E407: hínárból, E410: szentjánoskenyérfából nyert stabilizátor.
  • Mivel a csomagológázoknak, védőgázoknak is van E-száma pl.: E948=Oxigén, E941=Nitrogén, E290=Szén-dioxid, így igazából nem tudunk levegőt venni E-számok nélkül! Persze ez így téves kijelentés, hiszen ebben az esetben nem beszélünk élelmiszerről, amihez hozzáadtuk volna adalékként. Viszont húskészítményeknél előszeretettel alkalmazzák e védőgáz kombinációt: az oxigén stabilizálja a hús színét, ugyanakkor megakadályozza az anaerob mikroorganizmusok szaporodását.

Tehát nem vehetjük egy kalap alá az összes adalékanyagot. Nem mind rossz és „mű”. Sőt!

Vegyünk példának egy organikus termesztésből származó banánt: 50 vagy annál több, olyan kémiai anyagot tartalmaz, aminek van E-száma. Például: E560, E461, E462, E464, E466, E467, E101, E300, E306, E160a stb..

Jó példa lehet egy átlagos gyümölcsjoghurt is, melyben stabilizátorként – vagyis adalékanyagként! – a pektint alkalmazzák. A pektint kétféleképpen tüntethetik fel a gyümölcsjoghurt címkéjén: a neve alapján pektinként vagy E440-ként. Itt megemlítendő, hogy az almazselé vagy ribizlilekvár készítés során is a gyümölcsök magas pektin tartalmát használjuk ki a kocsonyás állag eléréséhez. De a Dzsem-Fix-ek is mind valamilyen gyümölcsből kivont pektinből készülnek. Az E440 adalékanyagot általában almahéjból, citrusgyümölcsök héjából vagy cukorrépaszeletekből vonják ki. Vagyis természetes eredetű.

Mindezek alapján valóban lehet-e 100%-osan átállni természetes, mentes étrendre, úgy hogy egyáltalán nem viszünk be a szervezetünkbe E-számokat?

Források:

I1; I2; I3; I4; I5

Képek: Pexels

Szerző:

Kertészmérnök és okleveles élelmiszermérnök, termékfejlesztési szakiránnyal. Több éves kutatásainak főbb tárgyát a Stevia rebaudiana Bertoni növény képezte, melyet mind kertészeti aspektusból, mind pedig funkcionális növényként, élelmiszerként is tanulmányozott. A témájával az országos tudományos diákköri konferencián II. helyezést ért el.

Képzése mellett több szakmai tanfolyamon részt vett, köztük minőségirányítási rendszer belső auditori és biostatisztikai képzésen is. Illetve a Food Revolution franciaországi ifjúsági találkozóján és a klímaváltozás hatásait és kihívásainak kezelési lehetőségeit vizsgáló projektben is szerepelt résztvevőként.