Entomophagia: a rovarfogyasztás előnyei
Együnk tücsköt, bogarat?
Az elmúlt hetekben olvastam egy német vállalkozásról, amely rovarokból készült húspogácsákat tartalmazó hamburgerekkel próbálja meghódítani az amúgy elég konzervatív német polgárokat. Érdekes, hogy míg a nyugati társadalomban a rovarok által termelt méz („méhköpet”) fogyasztása teljesen elfogadottnak tekinthető, addig a rovarevés (idegen szóval: entomophagia) – Európában többnyire botránkozást vált ki.
Az egyszerű halandók körében próbálta meg népszerűsíteni a rovarfogyasztás szokását a Kertészeti Egyetemen tavaly februárban megrendezett I. Magyar Rovaripari Konferencia.
Hihetetlen, de a Földön az ehető rovarfajták száma a 2.000-et is meghaladja. Aki bátor volt a konferencián, mindent megkóstolhatott: szervíroztak ropogtatnivalókat (pl. sós, szárított lisztkukac, tücsöksnack, pálmafúró-bogár lárva, rovarkeksz), rovarfehérje-készítményeket (finom fasírt lehet belőle), éttermi konyhai fogásként feldolgozott rovarokat. Nálam a pikáns-fűszeres sörtésztában sült sáska már biztos kiveri a biztosítékot, de dietetikusként tudom, hogy a jó fűszerezés sok mindent eltakar… Bár azt hiszem, a tücsöklábak, szárnyak, csápok látványa komoly akadályt jelent. Nem csak nekem, a fogyasztók nagy részének is. Ezért gondolják úgy a szakemberek, hogy európai ember számára legfeljebb olyan rovar alapú élelmiszerek jöhetnek szóba, amelyek nem tartalmazzák az egész részeket. Ha nem látom, hogy mit eszek, kevésbé zavar…
Miért akarunk mégis rovart enni, ha ennyire nem fűlik rá a fogunk? Biológiai szempontból azért, mert kiváló fehérjeforrás. Minden olyan építőelem megvan bennük, ami a szervezet fehérje-előállításához kell. A növények ilyet nem tudnak! (Pontosabban: önmagukban nem, gondosan kell összeválogatni őket, hogy az összes építőelem meglegyen.) És ráadásul nem csak jó minőségben, hanem tekintélyes mennyiségben tartalmazzák ezeket az építőköveket: a dietetikusok fehérje-utánpótlásról szőtt álmainak netovábbja a csirkemell: 25 g tiszta fehérje 100 g termékben. Vessük ezt össze azzal, hogy az egyes rovarok esetében ez az érték – fajtától és fejlettségi állapottól függően – akár 77 g is lehet! (Megjegyzem: mennyiség ide vagy oda, a többi állati termék ugyanúgy tartalmazza a fent említett építőelemeket, úgyhogy lélegezzünk fel: csak e miatt nem kell rovart ennünk holnaptól!)
Gazdasági szempontból nézve: olcsó az elállításuk. Ha kicsi fűből akarunk sok fehérjét nyerni, tenyésszünk szöcskét! Lássuk be, a szöcske igénytelenebb a tehénnél (és gyorsabban is nő). Vagy bármelyik nagytestű emlős háziállatnál. De a csirkének is vannak igényei. Az igénytelenség veszélyforrást is jelenthet: mivel a rovarok szinte a szemetet is megeszik, a minőség iránt kevésbé elkötelezett termelők nem fogják ezt kihasználni? Aztán velünk megetetni… A rovarból készült húspogácsát tartalmazó hamburger darabja Németországban 3 eEuro, ez azért nem a „low budget” kategóriát képviseli.
Környezetvédelmi szempontból létezik egy szűk fogyasztói réteg, aki a környezettudatosság jegyében fogékony lehet a rovarevésre: a legtöbb rovar – a termeszek kivételével – ugyanis elenyésző mértékben bocsát ki üvegházhatást fokozó gázokat.
Levonható a következtetés: dietetikai szempontból a rovarok nem számítanak gyengébb fehérjeforrásnak, mint a halak, a csirke, a disznó, vagy a szarvasmarha. Azokban a régiókban, ahol fogyasztásuknak kulturális hagyománya van, nem is feltétlenül a legszegényebb emberek eszik nap mint nap. Egyes fajtáik kifejezetten drágább, magas élvezeti értéket biztosító élelmiszerként részét képezik a nemzeti gasztronómiai értékeknek. És akkor még a takarmányként történő felhasználási lehetőségekről nem is beszéltünk!
Mindezen szempontokat figyelembe véve azzal szeretnék búcsúzni, hogy bár dietetikusként rendkívül nyitott vagyok az újdonságokra és az egészséges táplálkozásra. Szívesen megkóstolnék egy rovarfehérjéből gyártott hamburgert, vagy egy fasírtot, de biztosan nem én leszek az első a sorban, aki Keresztelő Szent János bibliai példáját követve sáskát és szöcskét fogok enni, melyet mézzel édesítek meg… Legalábbis egyenlőre nem!
Szerző:
Agrármérnöki diplomája, gyógynövénytermesztési szakiránya mellé a Semmelweis Egyetemen szerzett dietetikusi végzettséget 2017-ben. Fő érdeklődési területei: cukorbetegség, kardiovaszkuláris betegségek, metabolikus szindróma dietoterápiája, táplálékallergiák, obezitológia. A MENŐ MENZA Program keretében általános iskolás gyermekek körében végzett edukációs tevékenységet.
Megosztás: