A Truviva és az Expedit Nodum televíziós szereplését láthatjátok az Ozone TV-ben arról, hogy mi a két cég közös küldetése és együttműködése.
Truviva = Igaz élet, igazán erős jelentéssel bíró kifejezés. Egy fontos ügyet képviselnek, ami nem más mint az, hogy a meddőségről beszélni kell, továbbá azoknak, akik érintettek sokoldalú segítség kell, hogy a kívánt terhesség bekövetkezzen. Az Expedit Nodum a táplálkozás oldaláról veszi fel a harcot és segít azoknak a pároknak, akik nehezített körülmények között tudnak csak megfoganni.
Kutató csapatunk egy olyan speciális, prémium étrendkiegészítőt és élelmiszert fejleszt a TRUVIVA PAK-ba, mely eljutva hozzátok nagyban elősegíteni képes majd a szervezet fogantatásra való felkészülését.
Nagyon speciális fejlesztési folyamaton vagyunk túl, mely során:
– Olyan egyedi megközelítést alkalmaztunk, ahol nem egyetlen szervet vagy szervrendszert vettünk figyelembe,
– Hanem feltérképeztük mindazt a lehetséges befolyásoló tényezőt, mely akadályozhatja a teherbe esést,
– Megvizsgáltuk ezek összefüggéseit és működési mechanizmusukban bekövetkező egyensúlyvesztéseket,
– Ezek együttes kiküszöbölésére fejlesztünk a Truviva Kft. számára termékeket.
Hallgassátok érdeklődéssel ezt a rendkívüli interjút a két úttörővel, Dr. Némedi Erzsébet ügyvezetőnkkel, és Dr. Szesztai Anitával, a Truviva Kft. gyógyszerészével.
A teljes adást az alábbi linken találjátok meg: https://ozonetv.hu/teljes-adasok/2020/08/01/eletmodbeli-okai-is-lehetnek-a-meddosegnek/404?fbclid=IwAR12ngWCCTEzTZXXpi5w230HFyFNd1gCcLIjPqWtMsyLWLsIvEPOrnq2LF8
Megosztás: