A funkcionális élelmiszer az élelmiszergyártóknak már nem új fogalom, a fogyasztók többsége mégis tanácstalan, amikor erről a témáról beszélünk. A „funkcionális élelmiszer”, mint kategória észrevétlenül lopózik be a mindennapjainkba, és bár az előrejelzések szerint hamarosan pontosan ugyanolyan természetességgel használjuk majd a kifejezést, mint az „instagram”, vagy a „dobj egy likeot” mondatokat, most még idegenkedünk tőle.

A funkcionális élelmiszer meghatározása esetenként még a kutatókat és a tudósokat is zavarba hozza. De mi az Új Diéta magazin hasábjain mégis megpróbálkoztunk azzal, hogy segítsünk nem csak a gyártóknak, hanem a fogyasztóknak is pontosabb képet adni arról, hogy mit értünk ezalatt a sokat emlegetett szóösszetétel alatt.

És hogy ne szakadjunk el teljesen a szakmánktól nézzük a funkcionális élelmiszerek három fő típusát:

1.       Végy egy finom gyümölcsöt

A funkcionális élelmiszerek egyik formája a természetben előforduló növények (zöldségek és gyümölcsök), amelyeket eddig is fogyasztottunk, de  amelyek most már tudomány által bizonyítottan kiemelt élettani hatással bírnak. Vannak olyanok közülük, melyeket eddig a nyugati világban kevésbé használtunk, vagy csak a közelmúltban ismertük meg őket alaposabban. Ilyen a maca vagy az acerola.

2.       Végy egy titkos adalékanyagot

A tévhit az adalékanyagokról egyre inkább beissza magát a gondolkodásunkba. De fontos tisztáznunk, hogy az adalékanyagok nem minden esetben egészségkárosító hatásúak. A funkcionális élelmiszereket az különbözteti meg a többitől, hogy olyan plusz élettailag hasznos adalékanyagot tartalmaznak, amelyek kifejezetten jó hatással vannak az egészségünkre. Ilyenek a vitaminok, ásványi anyagok.

3.       Adj hozzá szokatlan összetevőt

Ilyenek lehetnek például a probiotikumok, prebiotikumok, algák, gombák, amelyek vitathatatlanul fontos részei már táplálkozásunknak, és amelynek jótékony hatásait már számos kutatás bizonyította.

A funkcionális élelmiszerek fő ismérve, hogy kizárólag kutatással, tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan élettani előnyökkel járó élelmiszer forma lehet funkcionális.

Ha lenne egy jósgömbünk, akkor biztosan azt olvasnánk ki belőle, hogy tudatos fogyasztóként egyre inkább keresni fogod azokat a termékeket, amelyek eltérően funkcionálnak, mint a hagyományos élelmiszerek. Azt pedig már nem is kell mondanunk, hogy gyártóként egyre nagyobb fókuszt kell helyezned erre a területre.

A jósgömb ködfelhőjét hivatott eloszlatni az Új Diéta magazinban megjelent cikkünk, amelyet EZEN a linken olvashatsz.